Parkolási díj bevezetése

Fizetős parkolóhelyek kialakítása

 

Jelenleg a szövetkezet területén kb. 25 db személygépkocsi elhelyezésére áll rendelkezésre olyan parkoló, amely közös tulajdonban van. Ezek fenntartása, felújítása a szövetkezet összes tagjának közös költség befizetéséből történik, ugyanakkor jószerével csak azok használják, akiknek nincs garázsuk. Az akácfa krt. 15/b. előtti parkoló felújítása hamarosan időszerűvé válik, és a felújítással egyidőben meg kell oldani a vízelvezetést is, mert közterületre nem lehet kifolyatni a csapadékot. A parkoló aszfaltozása, szikkasztók kiépítése várhatóan 4 millió forintba kerül majd. Ezt a költséget a jelenlegi finanszírozási rendszerben azoknak is viselniük kellene, akik nem használják ezt a parkolót. A garázzsal rendelkező tulajdonosok alapesetben a garázsuk előtti területen parkolnak, amelyet saját költségen építettek ki és tartanak fenn, amelyhez a közös bevételből nem kapnak hozzájárulást. Miért lennének érdekeltek abban, és kötelezettek arra, hogy a parkoló fenntartási költségeihez hozzájáruljanak?

 

Az igazgatóság a közös használatú parkolóhelyek fenntarthatósága érdekében az alábbi gondolatokat ajánlja megfontolásra a szövetkezeti tagok körében, és egyben kikéri az Ön véleményét is a szövetkezeti honlap http://akacfalakszov.hu/szavazas/ oldalán.

 

Az igazgatóság indítványozza a közös tulajdonú parkolóhelyek fizetőssé tételét.

 

A tervezet célja:

  • a szövetkezet közös tulajdonában lévő parkolóinak felújítása, bővítése úgy, hogy abban a közvetlenül érintettek vállaljanak terhet, és élvezhessék előnyeit
  • biztonságos és kizárólagos használatú parkolóhelyek biztosítása a fizetők számára
  • a többi szövetkezeti tag mentesítése a parkolóhelyek fenntartási és felújítási költségei alól
  • a szövetkezeti közös tulajdon fejlesztése, megújítása saját forrásból

 

Parkolóhely kizárólagos használatához juthasson az aki – a közgyűlés által meghatározott feltételekkel ( pl. pályázat, sorsolás) – bérleti díjat hajlandó fizetni a terület használatáért. Ezáltal a szövetkezetnek olyan bevétele keletkezhet, amelyet a parkolók fenntartására és fejlesztésére tudna fordítani (aszfaltozás, vízelvezetés, parkolózár ). Ez nem csak a használók javát szolgálná, az ilyen célú fejlesztés forrását biztosítaná, hanem ezáltal a szövetkezet „látképe” is fejlődne. A fenntartás, felújítás költségeit ily módon közvetlen az fizetné meg, aki valóban használja a parkolóhelyet.  Célszerű lenne előnyben részesíteni a garázzsal nem rendelkező pályázókat, és kizárni ebből a körből a garázstulajdonosokat, hiszen azok eleve rendelkeznek kizárólagosan használható parkoló területtel (garázsbejáró). Viszont ezáltal mentesülnének a közös tulajdonú parkolók általános fenntartási költségei alól.

A javaslat nem oldja meg a területi korlátok okozta parkolási gondokat, de egyértelművé teszi a terület használati jogát, fenntartásának és felújításának forrását. A parkoló-terület használatához nem csak jog, hanem kötelezettség is rendelhető, amellyel befolyásolni lehet a parkolási morált.

A végrehajtáshoz szükséges alapvető feltételek:

  • a szövetkezet igazgatósága a közös tulajdonú parkolókat számba veszi, kijelöli egy.-egy gépkocsi parkolásához szükséges területeket
  • kialakítja a fizetős parkolásra vonatkozó előírásokat, szabályzatot ( közgyűlés hagyja jóvá)
  • kijelöli a használati jogot olyan szövetkezeti tagok részére, akik nem rendelkeznek garázzsal ( a közgyűlés által jóváhagyott prioritási séma: pl. sorsolás, pályázat alapján)
  • a parkolóterületek kizárólagos használatára időszaki bérleti szerződést köt az érintett szövetkezeti tagokkal, és beszedi a díjat (a parkolóhelyek féléves/ éves díját a közgyűlés határozza meg )
  • a bérlőket ellátja a parkolás helyét és jogosultságát bizonyító dokumentummal (parkolókártya, matrica)
  • a bérleti díjból származó vállalkozói bevételt az igazgatóság elkülöníti a parkolóterület fenntartására és fejlesztésére ( vízelvezetés, aszfaltozás, felfestés, parkolózár), későbbiek során további parkolók kialakítására

 

A fizetős parkolás kialakítására időben két lehetőség kínálkozik:

a.) A parkoló jelenlegi állapotában nehéz egyértelműen meghatározni és kijelölni az egyes parkolóhelyeket, mert felfestést korlátozottan lehet alkalmazni. Átmeneti megoldásként célszerű lenne egységes formában rendszámmal jelölni a kiadott parkolóhelyeket, amíg a burkolat festésre alkalmas nem lesz. A későbbiek során az éves bevételt – ami elérhetné az évi 1 millió forintot – a parkoló fejlesztésére lehetne fordítani: aszfaltozás, vízelvezetés, felfestés, parkoló-zár, hatékonyabb helykihasználás (A vízelvezetés sincs megoldva)  A parkolódíj 4-5 év alatt megfelelő alapot teremtene a parkolók teljes felújítására, a vízelvezetés megoldására, és később is biztosítaná a parkoló fenntartási költségeit.

b.) Közös felújítási alapból kiépíteni és bővíteni a parkolót. Aszfalt burkolattal ellátni, parkolási rendet felfesteni, vízelvezetést megoldani, parkoló-zárakat elhelyezni. A lépcsőházak felújítási alapját átmenetileg megterhelné, de számításunk szerint 5 év alatt megtérülne. A szövetkezet egy jelentős objektuma megújulna, amelybe beleférne a kivezető útszakasz aszfaltozása is (irodától a körútig ) A parkolódíj a továbbiakban vállalkozási bevételt jelentene a szövetkezetnek, amelyből visszapótolható a felújítási alapba a beruházás megelőlegezett költsége.

Egyes parkolóhelyeket – a jobb kihasználtság érdekében – megosztva lehetne hasznosítani. A szövetkezeti iroda bérlői számára napközben fenntartott helyeket, ill. a szövetkezeti iroda előtti parkolóhelyet éjszakára lakók használhatnák, féláron.

A javaslat nem oldja meg a növekvő igényt a parkolóhelyek iránt, de a korlátozott terület miatt növekvő kereslet pénzügyi alapot teremthet a jövőben, amelyből fejleszteni tudja a szövetkezet más részeit is, és kulturáltabbá tudja tenni a parkolást a helyi kereteken belül.

11 hozzászólás

  1. Viglásiné Németh Margit dátum 2020.06.25. 12:51

    Egyetértek a tervezett intézkedésekkel, talán megszünik az a gyakorlat, hogy garázs tulajdonlás esetén is a járdán parkolnak a kocsival esetleg több kocsival.
    Viglásiné Németh Margit

  2. Dornbach Péter dátum 2020.06.27. 19:15

    Hozzászólás a „Fizetős parkolóhelyek kialakítása” (Parkolódíj bevezetése) kezdeményezéshez.

    Az Igazgatóság közzé tette a fenti témájú kezdeményező anyagát, kérve a lakók véleményét, hozzászólását.

    A magam részéről -első lépésként- az alábbiakban kívánom megfogalmazni véleményemet:

    – A kezdeményezést aktuálisnak és fontosnak tartom.
    – A korábbi nagyobb költségekkel járó ügyek tanulságait figyelembe véve szükségesnek tartom a téma súlyának megfelelő, körültekintő, jogi szempontból helyén való, közgazdasági értelemben a szövetkezet alapszabályához illeszkedő, továbbá a témának a lakók többségének egyetértésével történő kezelését.
    – A kezdeményezés az előzőekben felsorolt több szempontot (pl.a tervezet célja szempontjait) tévesen értelmezi, ezért félreértések elkerülése és a tisztán látás érdekében a jogi kategóriák tekintetében mihamarabb módosításra vagy kiegészítésre van szükség. E tekintetben szükség lenne a Felügyelő Bizottság hivatalos véleményére is szükség lenne.
    – Célszerű és szükség szerű a fenti, a közös parkolóhelyekre vonatkozó önálló témaként való kezelését beleilleszteni a korábbi Útbizottság félbemaradt programjába illeszteni és eszerint kezelni. Ez a program a szövetkezet közös területein történő parkolás szabályozását érinti, melyhez a Házirend kiegészítéseként a bizottság „Parkolási szabályzatot” készített elő, a tervezet ma is rendelkezésre áll.
    – A kezdeményezéshez hasonló és legalább ilyen fontos az Akácfa körút déli szakaszán a parkolási környezet átalakítása. Az Akácfa utca folytatását érintő területen a közterületi parkolás jelenleg zsúfolt és mint a gyalogos, mind az autóforgalom szempontjából megoldatlan. Két korábban elszalasztott eset után kínálkozik egy újabb lehetőség, mellyel soron kívül, kiemelten kell foglalkozni.
    – Összefoglalva, ahhoz, hogy megfelelő mederbe kerüljön a kezdeményezés és a lakók is tisztábban lássanak szükségszerű egy megbeszélés összehívása, az igazgatóság, a felügyelő bizottság és néhány segítő szándékkal rendelkező felkészült lakótárs bevonásával.
    A megbeszélés célja egy munkaprogram összeállítása a tervezett cél megvalósításához.

    2020.június 27.

    Készítette Dornbach Péter

  3. Budai László dátum 2020.06.30. 08:25

    Tisztelt Dornbach Péter!

    Szívesen vettük hozzászólását és megfontoljuk véleményét! Ezzel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom.

    Mielőtt bármilyen felesleges jogászkodásba fognánk, tisztázni szeretném, hogy az Igazgatóság nem tévesztette el a célt.
    Több fontos kérdés kapcsolódik a parkolás problémájához, többek között a Házirend (8.) gépjárművek használatára vonatkozó szabálypontjának aktualizálása, amelynek fontos része a parkolási szabályzat. Ezzel valóban foglalkozott már a „ néhai” útbizottság, de jelen esetben a problémakör egy konkrét kérdésében szeretnénk megismerni a lakók véleményét. Ez azért fontos, mert a szövetkezet parkolóinak használatával kapcsolatos véleményeket eltérő érdekek formálják, de mégis a többség javára kell döntenie, cselekednie az Igazgatóságnak. Egy tervezettel kapcsolatos közvélemény-kutatás semmiképp nem ütközik az alapszabállyal, és nem értem, milyen jogi kategóriákat kellene tisztáznunk. Nem kívánunk félrevezetni senkit, információt gyűjtünk! Nem gondolom, hogy ebben a szakaszban a Felügyelő bizottságnak bele kellene avatkoznia az operatív munkába.
    Az igazgatóság komplexen kívánja kezelni a parkolással összefüggő problémákat, de annak több olyan összetevője van, amit más-és-más környezetben kell megvitatni.
    A Házirendben „a gépjárművek használatára vonatkozó szabályzat korszerűsítésébe – amely rögzíti a szövetkezet egész területén a közlekedés, a parkolás szabályait, a szabálytalanságokkal szembeni intézkedések lehetőségeit, az intézkedők jogköreit – nem szükséges az összes szövetkezeti tagot bevonni, de nyilván bárki részt vehet benne. Ezt, ahogy Ön is javasolja, az Fb. és néhány aktív szövetkezeti tag meg tudja vitatni, ill. ez részben meg is történt.
    A meglévő közös tulajdonú parkolóhelyek használati jogának módosítása, a közös tulajdon hasznosítása, bérbeadása – minden tulajdonos számára személyes érdekének megfelelő fontos kérdés. A garzonosok, garázstulajdonnal nem rendelkezők részéről felmerült az az igény, hogy fizetnének a kizárólagos parkolóhelyek használatáért. A parkolók fenntartása, korszerűsítése közös feladat, ezért az Igazgatóság megpróbálja összehangolni az igényeket a feladatokkal. Mivel a parkoló a szövetkezeti tagok közös tulajdona, ezért kíváncsiak vagyunk mindenki véleményére. Jelen közvélemény-kutatással pont azt tesszük, amit Ön javasol: körültekintően járunk el. Mielőtt bármilyen döntést hoznánk, megkérdezzük a lakókat, mi a véleményük erről az elképzelésről.
    A szövetkezet déli oldalán, az Akácfa utca aszfaltburkolat széle, és a szövetkezet területi határa között átlagosan 4 m szélességű sáv, közterületre esik. A szövetkezet által korábban épített járda, ill. a zöldterület egy része ebbe a sávba tartozik. A szövetkezet részéről parkolók kiépítésére, a területen történő intézkedésre jelenleg nincs lehetőség. Nem emlékszem pontosan, mit érthetünk „elszalasztott lehetőségek” alatt, de a városi járdaépítési program nem hiszem, hogy megoldotta volna a problémát. Ezt a kérdést – az Ön javaslata részleteinek megismerését követően – igazgatósági gyűlésen megvitathatjuk. A probléma azonban jelenleg kívül esik a szövetkezet kezelési, szabályozási területén, mindazokkal együtt, hogy tudjuk, milyen gondot okoz a szövetkezet számára.

    Szövetkezet elnöke

  4. Boros Imre dátum 2020.06.30. 19:45

    Tisztelt Budai Úr!
    Elolvasva a fizetős parkolással kapcsolatos elképzelést úgy gondolom,hogy nagyon sok olyan kérdés maradt nyitottan,amelyet egy közgyülésen
    a tagok véleménye,és javaslatai alapján lehet többszöri tárgyalások után megoldásként kezelni.
    Nem esett szó a következő fontos kérdésekről:
    -idegenek-szállítók,esetleges szakemberek,látogató rokonok,stb. parkírozásáról,
    -az utak melletti zőldrészek lezárása a ráállástól,
    -az esetleges nemfizető taggal szembeni eljárás parkolás esetén,
    -a más helyére beállókkal szembeni intézkedés,
    -a fizetés időtartamáról-mivel a fizetők egy idő után kifizetik a ráfordított beruházás összegét,az utánna való fizetéssel már hátrányba kerűlnek
    a garázstulajdonosokkal szemben,
    Ezeken az általam felvetett kérdéseken kívül még sok személyre szabott kérdésre kellene megoldást találni.
    Az elképzelést a magam részéről támogatnám,megfelelő támogatottság esetén,ami ténylegesen a tagság 51% lenne!
    Üdvözlettel Boros Imre.

  5. Budai László dátum 2020.07.01. 07:06

    Tisztelt Boros Imre Úr!

    A javaslat azzal, a céllal került terítékre, hogy megismerjük a llakók véleményét, javaslatait, hogy minél pontosabban tudjuk megfogalmazni a közgyűlés elé kerülő határozati javaslatot. Köszönjük, hogy elmondta véleményét! Kérdései, az azokra adott válaszok, reméljük, újabb hozzászólásokat generálnak!
    Ami a felvetett kérdéseket illeti:
    – A szállítók, szakembrek mindig valakihez jönnek, az illető tulajdonos gondja biztosítani a helyet az átmeneti parkolásra. Amennyiben a közösség úgy dönt, akkor fent lehet tartani vendég parkolókat, de ezek – ismerve a magyar embert – nem maradnának üresen.
    – A szövetkezet területén az általános közlekedési és parkolási szabályokat a Házirendben, a gépkocsik használatára vonatkozó szabályzatban kell rögzítenünk. Ez tartalmazza majd a szabálytalankodókkal szembeni szankciókat.
    – A parkolóhelyeket bérleti szerződés ellenében, meghatározott ideig ( fél év, 1 év) szándékozik bérbeadni az Igazgatóság előre fizetés esetén. Ilyen módon nem kerülhet sor tartozásra.
    – A bérbeadott terület védelmében a tulajdonosnak ill. a bérlőnek joga van birtokháborítási eljárást indítani a jegyzőnél. Később -a bevételek függvényében -parkolózárakat lehet telepíteni.
    – A parkoló helyek utáni fizetés nem azt célozza, hogy a garázzsal nem rendelkezők fizessék meg a beruházás elszámolás szerinti költségét. A parkolóhelyeket a bérlők bérlik a szövetkezet összes tulajdonosától, amiért a használat idejére bérleti díjat fizetnek. Ebből a szövetkezetnek vállakozási bevétele származik, amelynek elsődleges felhasználási célja, a parkolók korszerűsítése lenne, tervünk szerint.

  6. Boros Imre dátum 2020.07.01. 09:09

    Tisztelt Budai Úr!
    A válasza nem elégített ki!Úgy érzem erről bővebben egy közgyülésen lehet válaszokat kapni megfelelő konszenzus keretében.
    Egy véleményem azért lenne a megfelelő anyag elkészítéséhez ,amelyre most nem kérek választ.
    Egy bizonyos szintű egyetemleges hozzájárulás szükségszerű ,mivel a közös tulajdont a tervezet értéknövelővé teszi,ami
    mindenki hasznára válik.PL:felújjított útrézsek használata.
    Boros Imre

  7. Kiss Norbert dátum 2020.07.08. 05:27

    Üdv,

    Egy két dolot nem világos, illetve nyitott kérdést hagy bennem, még pedig;

    – Akik ott laknak, és jelenleg is használják a parkolót mindennap, azok számára (is) plusz kiadást fog ez jelenteni? Mert nem mindegy, hogy ott akarok , vagy csak ott TUD megállni a szerencsétlen.
    – Anno volt felvetés a focipálya helyén kialakítani, egy parkolót, ezt látványosan elvetették, főleg azok, akiket nem érint a parkolás probléma. (Azoknak mondjuk elvből nem adtam volna beleszólást, mert annak a súlyát ezt nem érzik, akiknek van garázsa, vagy gyalogosként tevékenykednek) Ezt látva, viszont továbbra is úgyfest, hogy ez egy súlyos pontja ennek a közösségnek. Ismét felvetném, mert azt a focipályát, NINCS ÉRTELME életben hagyni. Elmúltak a 2004/2005-ös évek, mikor minden délután focilabdától zengtek a kerítései. Csak egy álló beton plac lett, érdemben sokkal több haszna lenne, ha autó parkolásnak fenntartott helyként működene tovább.

  8. Pusztainé Ulicza Erzsébet dátum 2020.07.13. 10:39

    Tisztelt Budai Úr, tisztelt Lakótársak!

    Mint “őslakos” és garázstulajdonos szeretnék pár gondolatot megosztani a témában.
    A kezdetek kori homokdombból sajátkezűleg, mindenki a közvetlen környezetét gondozva lett ebből a lakótelepből igazi lakópark, ami ingatlanforgalmi és élettér szempontból jelenleg is vonzóvá teszi.
    Nem értem a közterületen parkoló autók számának robbanásszerű megnövekedését. Elvileg a garzon lakásokon kívül minden lakáshoz tartozik garázs, ami előtt (néhány kivétellel) még egy autó tud parkolni. Ez lefedheti egy család parkolási igényét. A garzonok parkolási igényére készült az iroda előtti parkoló. Készült felmérés az itt lakók parkolóhely igényére vonatkozóan? A déli oldalon parkolók is mind a lakótelepünkön laknak?
    A játszótérrel kapcsolatban csak annyit, hogy az átmeneti szünet után, ismét sok kisgyerek él a lakótelepen. Ne vegyük el tőlük a biztonságos környezetben történő mozgás lehetőségét! Különösen ebben a vírusveszélyes időszakban!

  9. B. András dátum 2020.07.13. 17:23

    Üdvözlet!
    Ha jól láttam egyes garázsok már nem csak irodaként üzemelnek hanem laknak is benne. Ha a főbérlőnek van egy két autója, plusz akinek kiadja a garázsát is van autója, plusz akik irodáznak és van autója, akkor elég hamar kijön a matek hogy miért áll annyi autó az utcán. Tudom tudom magán tulajdon, azt csinál vele amit akar, de azért ez így nem túl fer.

  10. Kiglics Tìmea dátum 2020.07.22. 10:22

    Tisztelt Budai Úr, tisztelt lakótársak !

    Szerény véleményem szerint nagy gond a parkolás a lakótelepen.
    Jó ,hogy van garázs a lakások többségéhez…Vannak szerencsés lakások akinek a garázsa előtt még van 2 db autónak megállási lehetősége. De arról is szót kellene ejteni, hogy ha az ott lakóhoz szerelő,rokon, barát vagy csak több csaladtag át szeretne jönni látogatóba ők hol álljanak meg. Mert az átlag családban 2 autó van…1 a garázsban 1 előtte …és aki jön hozzánk (és a családok többsegéhez csak jön 1 évben legalább mjninum 3x-4x rokon, szerelő, barát…stb Tehát szerintem mindenkinek szüksége van parkoló helyre ha van garázs…ha nincs. Nyílván akinek nincs garázsa az jobban használja a közös parkoló helyeket…de más is igényt tartr rá ha jönnek hozzá szerintem még ha 1 évben 1x akkor is….így szerintem közösen kell fenntartanunk a parkolót ahogy a játszó teret is…pedig azt se mindenki használja és annak is pénz ahogy látom a fenntartása.
    Nyilván szükséges valami jó szisztéma ami alapján el kell dönteni ki használta többet vagy inkább úgy mondom,hogy állandóan (nyilván akinek nincs garázsa) . De például nekem van garázsom és előtte sajnos csak 1 hely, de aki a hoztam érkezik(barát,rokon, stb) is biztos fog ott parkolni 1-3 2órát néha.

  11. Budai László dátum 2020.08.11. 08:36

    Tisztelt Szövetkezeti Tagok!
    Az Igazgatóság a parkolással kapcsolatos szavazást bezárta. Köszönjük, hogy kitöltötte a kérdőívet, hozzászólt a témához, és ezzel igyekezett segíteni munkáját! Sajnos a közvéleménykutatás – érdektelenség miatt – nem hozott olyan eredményt, amelyből kitűnt volna, hogy mi lenne a többség érdeke. Akiket közvetlenül érintett a javaslat, azok nem igazán értették meg az elképzelés lényegét, a hozzászólások pedig sok esetben nem a felvetett témát célozták. A szövetkezet vezetősége felhagyott a parkolódíj bevezetésével.

Hagyjon választ Válasz törlése